Felelősség & Gondoskodás!
Amint azt már sokan
tudják, kicsiny településünk, Telkibánya Református Gyülekezete ebben az évben
egy olyan cím birtokosa lett, amellyel az országban eddig három gyülekezet
büszkélkedhet. Ez az Ökogyülekezeti cím és díj. A kitüntető cím azonban további
elvárásokat is támaszt a gyülekezettel szemben. Többek között még nyitottabbá
kell válnunk élőhelyünk, környezetünk ápolását és környezetünk élőlényeit
érintő történések felé. Mivel a címet nem elég megszerezni, hanem a
megtartásáért is tennünk kell, jobban odafigyelünk azokra a pályázatokra, felhívásokra,
melyek összefüggésben állnak a fent említettekkel.
Így talált Szalay László
tiszteletes úr arra a felhívásra, amely azokat a lényeket hívatott felkarolni, akikről
sajnálatos módon sokan megfeledkezünk ebben a zord évszakban. Mintha
természetes volna létezésük, hogy halljuk őket, hogy minden nap találkozunk
velük, hogy ösztönösen adnak, mégis oly kevés gondoskodást kapnak tőlünk.
Ilyenkor, télen még elesettebbek, kiszolgáltatottabbak, mint a jó időben. Nehezebben
jutnak élelemhez, és az is kérdéses, vajon a fagyos éjszaka után, a halovány
napfény első sugarai élve találnak e rájuk.
Ezek a lények a madarak. Azok a
madarak, akik nem költöznek el délre és azok, akik tőlünk hidegebb, északabbra
eső tájakról érkeznek hozzánk, hogy itt vészeljék át a telet. A „Nézzétek az ég
madarait!”elnevezésű felhívással azonban a madarak testi táplálása mellett
szerettünk volna lelki eledelt is juttatni azoknak, „akik éheznek és szomjaznak
az igazságra.”
Így jött az ötlet, hogy a gyülekezet
tagjainak bevonásával –gondolva itt a gyermekekre is- készítsünk madáretetőket,
amikbe élelmet rakva gondoskodhatunk ezekről a parányi teremtésekről. Aztán
ezeket az etetőket juttassuk el olyan egyedülálló, magányosan élő idősekhez,
akiknek ezek a madarak és a róluk való gondoskodás egy kicsit feledteti a
magányos órákat. Hiszen itt a hegyek között élve van-e közöttünk olyan, aki nem
állt még meg gyönyörködni a madarak látványában vagy énekében, megszabadulva néhány
pillanatra az élet gondjaitól? Az etetők körül való játékos repkedésük,
csiripelésük azonban ilyenkor egy kis színt hozhat ezekbe a komor, egyhangú és
rövid nappalokba.
Szalay László tiszteletes
úr, Halmi Attila és jó magam ebből az okból jöttünk össze egy novemberi napon, és
sikerült megbeszélni, megtervezni a munkamenetet. A gyerekek bevonásával
akartuk elkészíteni az etetőket, viszont az alkatrészek darabolását, megmunkálását,
csiszolását magunk végeztük a balesetveszélyes eszközök használata miatt. A
feladat egyszerűnek és könnyűnek tűnt, ám még három délutánon jöttünk össze, hogy
a közös munka adta jó hangulatban egyre közelebb jussunk célunkhoz.
Az
összeszerelés és festés műveleténél már a gyerekek is jelen voltak. Erre egy
külön alkalmat szenteltünk, ahol a tiszteletes úr által megismerhették a
fiatalok Isten teremtményeinek szerepét a Bibliában, külön figyelmet szentelve
a madarakra. Terítékre kerültek a hollók, a fürjek és a galambok Noéval,
Mózessel, Illéssel és Jézussal összefüggésben.
Az én tolmácsolásomban pedig a madarak hasznosságáról hallhattak a
jelenlévők néhány érdekes adatot. Majd megpróbáltattam azokat a tényezőket
megvilágítani, amik segíthettek megérteni, mennyire kiszolgáltatott
teremtmények ezek a piciny lények, és hogy mekkora felelősséggel jár a róluk
való gondoskodás. Megtekintettünk továbbá a BBC új, tíz részes természetfilm
sorozatának Madarak c. epizódját. Olyan érdekes madárfajokról és azok
szokásairól lebbentette le a fátylat, amelyek eddig nem kerültek lencsevégre.
Végül a munka befejeztével egy kis süteményt vettünk magunkhoz, amit Halminé
Vígh Eszternek köszönhettünk, és teázva, kötetlen beszélgetéssel zártuk az
estét. A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, és élvezték az alkotó munkát csakúgy,
mint a filmet és a beszélgetést.
Az est végén hazafelé tartva egy
érdekes gondolat fogalmazódott meg bennem:
Milyen érdekes, hogy mi, akik
a hegyek között szoros kötelékben élünk a természettel, és a természet részét
képező élőlényekkel, mennyire megfeledkeztünk azokról a dolgokról, ami gyermekkoromban
olyan természetes dolog volt. Ha jött a rossz idő, óvodások, iskolások, együtt
járták végig a falut és helyezték el a maguk etetőit mindenfelé. Most felhívásokat
kell közzétenni egy olyan ügy érdekében, ami mindenki számára természetes
kellene, hogy legyen. Mégis jól eső érzés volt arra gondolni, ami létre jött. Úgy
gondolom, ez egy furcsa szimbiózis, ami megszülethet ember és állat között. Hiszen
míg az emberek testi táplálékot adnak a madaraknak, ők azon felül, hogy odaszokva
tavasztól őszig összegyűjtik a kártékony rovarokat, szertelen, fürge
repkedésükkel, énekükkel, lelki örömet okoznak nekünk viszonzásul.
Ezt a törékeny
kapcsolatot nekünk kell ápolnunk, és erősítenünk, hiszen ha belegondolunk, az ember
az, aki értelménél fogva felülkerekedett a többi élőlényen, ám az idő folyamán
egyre hálátlanabbá váltunk, és elfelejtettük, hogy felelősséggel tartozunk
értük. A kapcsolat léte ugyanis azon alapszik, hogy mindkét fél ad is, nem csak
kap. S ha az egyik fél eltűnik, az káros hatással lehet a másik fél életére is.
Ez a program megfelelő alkalom egy kis lépés megtételére a helyes útra vezető
ösvényen. Mindenesetre remélem, hogy sikerült valami Istennek tetsző dolgot
véghezvinnünk, és még nagyon sokáig tudjuk nézni az Ég madarait.
Kovács Zsolt
egyházfi, projektgazda
Utóirat: Nagy örömmel adom közre Kovács Zsolt beszámolóját, gratulálok az alapos, minden részletre kiterjedő munkához! Számomra ez egy igazi karácsonyi ajándék volt, remélem másokat is lelkesíti majd a további szolgálatra. Köszönöm! A projekttel kapcsolatos többi kép megtekinthető itt:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.390938367654615.90378.303615996386853&type=1
Ujvári László
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.390938367654615.90378.303615996386853&type=1
Ujvári László