2012. december 21., péntek

Felelősség & Gondoskodás

Felelősség & Gondoskodás!



Amint azt már sokan tudják, kicsiny településünk, Telkibánya Református Gyülekezete ebben az évben egy olyan cím birtokosa lett, amellyel az országban eddig három gyülekezet büszkélkedhet. Ez az Ökogyülekezeti cím és díj. A kitüntető cím azonban további elvárásokat is támaszt a gyülekezettel szemben. Többek között még nyitottabbá kell válnunk élőhelyünk, környezetünk ápolását és környezetünk élőlényeit érintő történések felé. Mivel a címet nem elég megszerezni, hanem a megtartásáért is tennünk kell, jobban odafigyelünk azokra a pályázatokra, felhívásokra, melyek összefüggésben állnak a fent említettekkel. 
Így talált Szalay László tiszteletes úr arra a felhívásra, amely azokat a lényeket hívatott felkarolni, akikről sajnálatos módon sokan megfeledkezünk ebben a zord évszakban. Mintha természetes volna létezésük, hogy halljuk őket, hogy minden nap találkozunk velük, hogy ösztönösen adnak, mégis oly kevés gondoskodást kapnak tőlünk. Ilyenkor, télen még elesettebbek, kiszolgáltatottabbak, mint a jó időben. Nehezebben jutnak élelemhez, és az is kérdéses, vajon a fagyos éjszaka után, a halovány napfény első sugarai élve találnak e rájuk.
Ezek a lények a madarak. Azok a madarak, akik nem költöznek el délre és azok, akik tőlünk hidegebb, északabbra eső tájakról érkeznek hozzánk, hogy itt vészeljék át a telet. A „Nézzétek az ég madarait!”elnevezésű felhívással azonban a madarak testi táplálása mellett szerettünk volna lelki eledelt is juttatni azoknak, „akik éheznek és szomjaznak az igazságra.”
Így jött az ötlet, hogy a gyülekezet tagjainak bevonásával –gondolva itt a gyermekekre is- készítsünk madáretetőket, amikbe élelmet rakva gondoskodhatunk ezekről a parányi teremtésekről. Aztán ezeket az etetőket juttassuk el olyan egyedülálló, magányosan élő idősekhez, akiknek ezek a madarak és a róluk való gondoskodás egy kicsit feledteti a magányos órákat. Hiszen itt a hegyek között élve van-e közöttünk olyan, aki nem állt még meg gyönyörködni a madarak látványában vagy énekében, megszabadulva néhány pillanatra az élet gondjaitól? Az etetők körül való játékos repkedésük, csiripelésük azonban ilyenkor egy kis színt hozhat ezekbe a komor, egyhangú és rövid nappalokba.

Szalay László tiszteletes úr, Halmi Attila és jó magam ebből az okból jöttünk össze egy novemberi napon, és sikerült megbeszélni, megtervezni a munkamenetet. A gyerekek bevonásával akartuk elkészíteni az etetőket, viszont az alkatrészek darabolását, megmunkálását, csiszolását magunk végeztük a balesetveszélyes eszközök használata miatt. A feladat egyszerűnek és könnyűnek tűnt, ám még három délutánon jöttünk össze, hogy a közös munka adta jó hangulatban egyre közelebb jussunk célunkhoz.


 Az összeszerelés és festés műveleténél már a gyerekek is jelen voltak. Erre egy külön alkalmat szenteltünk, ahol a tiszteletes úr által megismerhették a fiatalok Isten teremtményeinek szerepét a Bibliában, külön figyelmet szentelve a madarakra. Terítékre kerültek a hollók, a fürjek és a galambok Noéval, Mózessel, Illéssel és Jézussal összefüggésben.  Az én tolmácsolásomban pedig a madarak hasznosságáról hallhattak a jelenlévők néhány érdekes adatot. Majd megpróbáltattam azokat a tényezőket megvilágítani, amik segíthettek megérteni, mennyire kiszolgáltatott teremtmények ezek a piciny lények, és hogy mekkora felelősséggel jár a róluk való gondoskodás. Megtekintettünk továbbá a BBC új, tíz részes természetfilm sorozatának Madarak c. epizódját. Olyan érdekes madárfajokról és azok szokásairól lebbentette le a fátylat, amelyek eddig nem kerültek lencsevégre. Végül a munka befejeztével egy kis süteményt vettünk magunkhoz, amit Halminé Vígh Eszternek köszönhettünk, és teázva, kötetlen beszélgetéssel zártuk az estét. A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, és élvezték az alkotó munkát csakúgy, mint a filmet és a beszélgetést.
 
Az est végén hazafelé tartva egy érdekes gondolat fogalmazódott meg bennem:
Milyen érdekes, hogy mi, akik a hegyek között szoros kötelékben élünk a természettel, és a természet részét képező élőlényekkel, mennyire megfeledkeztünk azokról a dolgokról, ami gyermekkoromban olyan természetes dolog volt. Ha jött a rossz idő, óvodások, iskolások, együtt járták végig a falut és helyezték el a maguk etetőit mindenfelé. Most felhívásokat kell közzétenni egy olyan ügy érdekében, ami mindenki számára természetes kellene, hogy legyen. Mégis jól eső érzés volt arra gondolni, ami létre jött. Úgy gondolom, ez egy furcsa szimbiózis, ami megszülethet ember és állat között. Hiszen míg az emberek testi táplálékot adnak a madaraknak, ők azon felül, hogy odaszokva tavasztól őszig összegyűjtik a kártékony rovarokat, szertelen, fürge repkedésükkel, énekükkel, lelki örömet okoznak nekünk viszonzásul.
Ezt a törékeny kapcsolatot nekünk kell ápolnunk, és erősítenünk, hiszen ha belegondolunk, az ember az, aki értelménél fogva felülkerekedett a többi élőlényen, ám az idő folyamán egyre hálátlanabbá váltunk, és elfelejtettük, hogy felelősséggel tartozunk értük. A kapcsolat léte ugyanis azon alapszik, hogy mindkét fél ad is, nem csak kap. S ha az egyik fél eltűnik, az káros hatással lehet a másik fél életére is. Ez a program megfelelő alkalom egy kis lépés megtételére a helyes útra vezető ösvényen. Mindenesetre remélem, hogy sikerült valami Istennek tetsző dolgot véghezvinnünk, és még nagyon sokáig tudjuk nézni az Ég madarait.
  Kovács Zsolt
egyházfi, projektgazda

Utóirat: Nagy örömmel adom közre Kovács Zsolt beszámolóját, gratulálok az alapos, minden részletre kiterjedő munkához! Számomra ez egy igazi karácsonyi ajándék volt, remélem másokat is lelkesíti majd a további szolgálatra. Köszönöm! A projekttel kapcsolatos többi kép megtekinthető itt: 
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.390938367654615.90378.303615996386853&type=1

Ujvári László