AMÍG VÁROM...

Amíg várom a többi ökogyülekezet beszámolóit, arra gondoltam megosztok veletek egy dalt, amit az ökogyülekezeti mozgalom alternatív himnuszának is el tudnék képzelni. Szerzője és előadója egyben az a Ben Harper, akinek azt hiszem nagyon sokat köszönhetek, bár ő erről nem sokat tud. Kreativitása, pozitív kisugárzása számtalan alkalommal töltött már fel lelkileg, mindenkinek jó szívvel ajánlom, ismerkedjen meg albumaival, klippjeivel és nem utolsósorban dalszövegeivel !

 "With My Own Two Hands"
(Ben Harper)

I can change the world
With my own two hands
Make it a better place
With my own two hands
Make it a kinder place
With my own two hands
With my own
With my own two hands
I can make peace on earth
With my own two hands
I can clean up the earth
With my own two hands
I can reach out to you
With my own two hands
With my own
With my own two hands
I'm going to make it a brighter place
With my own two hands
I'm going to make it a safer place
With my own two hands
I'm going to help the human race
With my own two hands
With my own
With my own two hands
I can hold you
With my own two hands
I can comfort you
With my own two hands
But you've got to use
Use your own two hands
Use your own
Use your own two hands
With our own
With our own two hands
With my own
With my own two hands

Connecting People

„Connecting people”

        Egy világhírű telefongyártó cég szlogenje jutott eszembe a Budai Református gyülekezetben tett, múlt vasárnapi látogatásom kapcsán. Az alkalom sokféle szempontból is kapcsolatról, kapcsolódásról, kapcsolódó emberekről szólt számomra. Még a Teremtés hetének ünnepi, ökumenikus Istentiszteletén elhatároztam, hogy szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal a református gyülekezetekkel, amelyek az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz csatlakozva, egymással összefogva szeretnék egyházunkat „teremtésvédelmi” szempontból öntudatosabbá tenni. Mind a hat gyülekezetnek levelet írtam és kíváncsian vártam a válaszokat. A Budai gyülekezet válaszlevele az elsők között érkezett. Csenki Zsuzsanna, a gyülekezet diakóniai gondnoka nagy szeretettel ajánlotta fel, hogy személyesen tájékoztat a gyülekezetükben folyó munkáról és mellesleg azt is megállapítottuk, hogy a két gyülekezet, már más vonalon is többször „evezett egy hajóban”. Egyszer már gyűjtést is rendeztek templomépítő munkánk javára, voltak nálunk vendégszolgálatot tartani és a marosbogátiakkal kapcsolatban is tudtunk együttműködni. Meg is fogalmazódott bennem a gondolat: milyen jó lenne, ha az ökogyülekezeti tapasztalataikat is szervezett formában, mint ökogyülekezeti testvérközösségek tudnánk átvenni. Ennek részükről semmi akadálya, hangzott a válasz és rögtön egy meghívás is érkezett november 11-ére, amikor is a gyülekezet gyermekei a mienkéhez hasonló módon, madáretető készítéssel készültek fel a télre.

        Az interneten látták már a kertesiek „specialitását”, a szőlővesszőből font madáretetőt is, ezért azt kérték, vigyek belőle néhányat és mutassam is meg, hogyan készülnek. Az alkalomra így aztán egy nagy zsáknyi vesszővel és négy etetővel indultam. Segítségem is akadt, Ádám fiam volt a „fotós” és egy idős, gyengén látó néni, Jolika is velünk tartott. Útközben szintén a kapcsolat, a generációk kapcsolata volt a legnagyobb megtapasztalás. Jolika küzdelmes és tragédiákkal tarkított életéről mesélt és láttam, milyen mély benyomást tett ez, életének még csak kezdő lépéseinél tartó fiamban. Nem is tudom illik-e egy ilyen beszélgetésről úgy írni mint élményről, de azt hiszem igen, élmény volt, megrázó és felemelő egyben. A folytatás sem volt különb! A hatalmas neogót stílusú templom, ami több mint hatszáz főt képes befogadni, halk orgonaszóval és a keresztelőre készülő kórus hangjaival tárult fel előttünk. Az Istentiszteletet együtt kezdtük a felnőttekkel, aztán ahogyan az nálunk is lenni szokott, a prédikáció előtt elvonultunk a gyermekek seregével. A gyülekezeti teremben már minden elő volt készítve a munkához gondos szervezéssel, a különböző életkorú gyermekek számára többféle lehetőséggel is készültek a szervezők. Ráadásul nem csak mi, kertesiek voltunk vendégek, a Mészáros utcai fogyatékosok számára fenntartott napköziből is jöttek gyerekek és gondozók. Ebből is látszott, milyen természetességgel (de persze nagyon is határozott tudatossággal) kötődnek össze ebben a gyülekezetben a diakónia különböző területei. A terem zsúfolásig megtelt és én is elfoglaltam egy sarkot. A legkisebbek rajzoltak és régi újságokból kivágott, madaras képekből ragasztottak egy nagy tablót. A nagyobbak előkészített falapokból szögeltek össze etetőket, amiket később ki is lehetett festeni. A szülők az Istentisztelet után csatlakoztak, sokan jöttek bennünket is üdvözölni, beszélgetni. Az etetők egy szempillantás alatt elfogytak és sokan voltak kíváncsiak a fonás műveletére is. Egy kislány édesapját hozta oda kézenfogva és „utasította” őt: üljön le és tanulja meg, hogy is kell ezt csinálni! Közben persze az ökogyülekezeti mozgalom kérdései, az együttműködés lehetőségei is megbeszélésre kerültek, ígéretet kaptunk, hogy amint lehetséges, ők is viszonozzák a látogatást.

Ahogy a munka véget ért, gondos kezek villámgyorsan letakarították az asztalokat és a vendégek, no meg a gyülekezet ráérő tagjai számára meg is terítették azokat. Finom, házilag készített mesterfogások mellett folyt tovább a beszélgetés, ismerkedés. Ha mindez nem lett volna elég, kiderült, hogy délután még egy előadást is szerveztek, de nekünk már indulnunk kellett. Testvéri szeretetben és a viszontlátás reményében váltunk el, Joli néni már egy két hét múlva esedékes meghívást is kapott, amikor is adventi koszorúkat fognak készíteni! A kapcsolat létrejött gyülekezetek és emberek között egyaránt, mindenki arra biztatok, építsen rá bátran! 

Ujvári László

 

Adjatok nekik Ti enni!

Adjatok nekik Ti enni!

 

Rég vártam már annyi izgatottsággal és félelemmel vegyes örömmel délutánt, mint november 4-én. Gyülekezetünk tagjait első ízben hívogattuk kifejezetten ökogyülekezeti alkalomra, gyermekekkel és szüleikkel, madáretetőket készítettünk.

Mivel kevés előzetes jelentkező volt, nagyon nehéz volt kiszámítani mekkora létszámra számíthatunk, mennyi anyagot készítsünk elő. Az időpont kiválasztás sem volt tökéletes, a hosszú hétvége miatt, sokan elutaztak a gyülekezetből. Emberileg ilyenkor csak izgulni és aggodalmaskodni lehet, de én inkább egy másik utat választottam és az egész dolgot letettem az Úr kezébe. Ezúttal is bebizonyosodott, így volt a leghelyesebb. Délután négy órára hat család képviseletében, a segítőkkel együtt egy 25 fős csapat  töltötte meg teljesen az altemplomot, épp annyian voltunk amennyire ideális esetben számítani lehetett.

    Az első szó a Szentírásé volt református gyülekezethez illően. Jézus szavait idéztük fel, amelyeket Máté evangéliumának hatodik részében olvashatunk a madarakról és Isten gondviseléséről. Nézzétek az ég madarait…(máté 6,26.) Az Ige szavait napjainkkal és a készítendő házikókkal összevetve, önkéntelenül adódott a kérdés: miért van szükség a madarak táplálására, hiszen épp Jézus tanítja azt, hogy róluk maga az Atya gondoskodik? A válasz az emberiség azóta eltelt kétezer éves történetében keresendő. Jézus idejében az ember a természettel sokkal nagyobb összhangban és egységben élte mindennapjait. Az egyensúly azóta sajnos felborult, az emberi civilizáció megváltoztatta az éghajlatot, elhódította az életteret, lecsapolta a mocsarakat, kivágta az erdőket, mérgekkel szennyezte a vizeket, a levegőt. Nem csoda hát, ha madaraink most már segítségre szorulnak! Ezen kívül, ha azt vesszük, hogy gyülekezetként magunkra mint Krisztus testére, Isten meghosszabbított tagjaira gondolunk, akkor azt is mondhatjuk: mikor mi tápláljuk a madarakat, akkor maga a Mennyei Atya gondoskodik róluk, felébresztett lelkiismeretünk ösztönzésével.

   Ha szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat kertünk lakóival ráadásként még egy sor fontos dolgot tanulhatunk tőlük Istenről, a világról és a saját életünkről is. Felnőttek és gyerekek egymást kiegészítve hosszan sorolták, mit kapunk cserébe a madaraktól: szépség és vidámság költözik a kertünkbe, példákat láthatunk a hűségről, a szorgalomról, gyermeknevelésről, kitartásról. Eközben a madarak tavasztól őszig a rovarirtásból is kiveszik a részüket, énekükkel pedig felmelegítik a szívünket.

   A tanítás után egy nagy csokor képet néztünk meg hazánk énekesmadarairól és az internet segítségével hangjukat is megcsodálhattuk. A gyerekek nagy örömmel versengtek a felismerésben és a szülőktől is sok érdekes információt hallhattunk az egyes madarakról, szokásaikról. 

    Ezt követte a madáretetők elkészítése, amiért valójában összegyűltünk. A gyerekek, felnőttekkel vegyesen csapatokba verődtek és kiosztásra kerültek az előre összekészített hozzávalók. A lázas munka zaja megtöltötte az altemplomot, fúrás, faragás, zsibongás váltotta fel az udvarias csöndet. A munkában megfáradtak madártejet kortyolgattak, almát majszoltak, a kisebbek játszottak. Ahogy az már lenni szokott, az idővel megint hadilábon álltunk, a befejezés több esetben is későbbre maradt. Persze ez épp arra jó, hogy amit elkezdtünk, később folytathassuk, akár együtt, akár otthonainkban. Hiszem, hogy volt értelme és lesz folyatása, mindannyian egy szép élménnyel gazdagodtunk.

 Itt kell megköszönnöm mindazok segítségét, akik részt vettek a délután lebonyolításában, a madártej főzésben, fényképezésben, rendrakásban. Továbbra is kérjük a támogatást a gyülekezet tagjaitól, megköszönve az eddigi felajánlásokat (a kamerát már megvettük hitelbe) és vásárlásokat (vesszőből font etetők vannak még!). Az eseményről készült képek a gyülekezet honlapján hamarosan elérhetőek lesznek!

Ujvári László