2013. október 9., szerda

Türelemjáték

Türelemjáték

    Szinte hihetetlen, de első évfordulójához érkezett közösségünkben az ökogyülekezeti munka. A teremtés hetét egy olyan rendezvénnyel ünnepeltük, amiben a fő szerepet a rácsodálkozás kapta.
         A teremtett világ szépségére, gazdagságára, sokszínűségére nyitotta rá szemünket az ősz, és egy különleges természetfilm, amely az átlagtól eltérően nem távoli, egzotikus vidékekre, hanem szinte csak pár száz méterre kalauzolt el minket otthonainktól. A César-díjas "Mikrokozmosz" nem szokványos természetfilm, inkább rovar-eposz, egy erdei tisztás mindennapjait tárja elénk. Egy és negyed órán át minden szöveg, narráció, ismeretterjesztő információ nélkül élhetjük át az apró, fűközeli lények: rovarok, csigák, lepkék életét. Olyan ez a film, mint egy szimfónia vagy mint egy ősi mítoszokat rejtő képeskönyv.

        Amíg a film képei peregtek, a kissebbekkel (nagyobbakkal) teremtés heti ajtódíszeket, koszorúkat és játékokat készítettünk kertjeinkből származó termésekből, vesszőkből. Három generáció volt együtt az altemplomban, a szerepek pedig folyamatosan cserélődtek. A filmet saját tudásunkkal, tapasztalatainkkal kommentálgattuk, az alkotásban pedig sokszor gyermekeink voltak a tanítómesterek. Eredetileg a kicsiknek szántuk a kis állatkákat, a nagyoknak a koszorúkat. Ehhez képest az érdeklődés épp a fordítottja volt, a gyerekek inkább díszíteni akartak, a felnőttek pedig boldogan ragasztgatták a tobozból, bogyókból álló lepkéket, emberkéket, amelyek aztán a koszorúkon leltek szállást maguknak. Így lett közös a végeredmény és az öröm. 
     A koszorúalapot előre elkészítettem és szokás szerint  a felkészülés közben már a folytatás gondolata is megfogant a fejemben. Jótékonysági célból, frissen megnyílt óvodánk számára őszi, majd téli díszítésű ajtódíszeket készítünk majd, hogy a gyerekeknek minél több természetes anyagból készült játékot vásárolhassunk. Ha pedig már ki kellett tanulnom a koszorúfonás mesterségét, úgy gondoltam nektek is megmutatom, szerintem hogy a legegyszerűbb elkészíteni az alapot.

A kép magáért beszél, de a rend kedvéért leírom, egy nagy cserép, kötöződrót, néhány (hat) ág, vagy erősebb vessző, csípőfogó, metszőolló kell az induláshoz.


A cserép szélébe "beültettem" az ágakat, egyenlő távolságba.






Mogyoróval, a nemrég hozzánk került kiskutyával vesszőket gyűjtöttem, most épp a trombitafolyondár adta az alkalmat, de ez nyilván sokféle lehet.


 A vesszőket "megropogtatva", látszólag hanyagul, lazán beletekertem az ágak közé.






Mikor már úgy éreztem elég sok vessző van benne, elkezdtem a drótozást. Vigyázni kell, mert a drót frissen vágott vége nagyon könnyen okoz sérülést! Első lépésben marokra kell fogni a vesszőket, aztán körbe tekerni dróttal.
Értelemszerűen a vesszők torlódni fognak és az utolsó kötözés előtt a koszorú asszimetrikussá válik. Ez nem baj, a metszőollóval el kell vágni őket a töréspontoknál és máris be lehet hajtani.


Miután elkészültünk, valami rugalmasabb vesszővel (vadszőlő, borostyán) tekerjük körbe gazdagon, mert így szabályosabbnak természetesebbnek hat majd.




Ezután már "csak" díszíteni kell, azzal ami van. Ehhez persze célszerű egy ragasztópisztolyt beszerezni, de kötözgetve is lehet. Az interneten számtalan ötlet fellelhető, a legjobb, ha saját műveiteket ti is felrakjátok, másokat inspirálandó!