A műtét sikerült!

A MŰTÉT SIKERÜLT!

a beteg meghalt...

 

Egy újabb Jánusz arcú próbálkozásomról számolhatok be nektek. A nyár közeledtével a programok is sűrűsödnek, így különösebb előkészítés nélkül az alábbi felhívással fordultam a gyülekezet ifjúságához:

 

 

   Anyagyülekezetünk kb. 20 Km-re van Erdőkertestől és a két települést vadregényes földutak kötik össze a biciklizéshez elég veszélyes országutaktól távol. Jó lett volna a természetjárást sporttal, szabadtéri közös étkezéssel, énekléssel igazi ökogyülekezeti programmá szélesíteni. Ráadásul nem csak a magam gyülekezetét hívtam, más gyülekezeteknek is küldtem meghívót, mert (hogy a mézet cukrozzam) úgy terveztem, budapesti gyülekezetek tagjai a jó vonatközlekedést kihasználva könnyen csatlakozhattak volna hozzánk és egyúttal az ökogyülekezeti mozgalom filozófiájával is megismerkedhettek volna a tábortűz mellett. Egy dolog nem stimmelt és az az időpont. Épp erre a napra estek ugyanis  a ballagások, mindenki vagy maga ballagott, vagy a máséra volt hivatalos. Mivel azonban máskor meg nekem nem volt alkalmas, (korábban pedig az eső akadályozott) úgy döntöttem nem változtatok, aki bújt bújt, aki nem nem, én megyek! Kilenckor a templom előtt csak magammal találkoztam, így a szalonnasütésről közfelkiáltással lemondtunk. Az interneten található műholdkép alapján pontos útvonal-tervet készítettem, és nekivágtam. Gyönyörű volt az idő, hétágra sütött a nap, de utam nagyrésze erdei ösvényen vezetett, szóval ez sem volt probléma. Nem kellett sietnem, a cél tényleg a természet szépségének átélése volt, így teljesítménykényszer nélkül, fotózással, kényelmes tempóban haladtam a cél felé. Mondanom se kell, elfogadva a tényeket, felszabadult örömmel gurultam be Váchartyánba, ahol vonatra szálltam és hazamentem.

Képeimet ITT lehet megtekinteni, ízelítőül egy felvétel:

 

 Remélem "sikertelenségem" ellenére is kedvet csináltam nektek hasonló programok szervezéséhez! Nem kell lemenni a térképről, hogy szépséggel, harmóniával találkozzunk, elég ha nyitott szemmel járunk a bennünket körülvevő világban.

 

A napfény íze

A napfény íze

Tudom, tudom, már megint plagizálok, de mit tehetnék, ennek a beszámolónak egyszerűen nem lehet más címet adni! Pár hete azon gondolkoztam, szokásos gyülekezeti szolgálatainkba hogyan lehetne egy kis ökologikus szemléletet belecsempészni? A nyár nálunk mindig a temérdek gyermektábor jegyében telik, több turnusban és kategóriában. Az jutott eszembe, hogy ha nem is cipelhetek el mindenkit egy ökofaluba (bár miért is ne, egy jó kis falujárás talán érdekelne pár embert?), sem egy szelektív hulladékgyűjtő szigetre, környezetünk adottságaira mégis felhívhatom a figyelmet valahogy. Minden tavasz zsongító akác és bodzaillattal árasztja el a környéket, ami a közvetlen élményen túl egyben felhívás keringőre: gyertek és gyűjtsetek magatoknak ezekből a finomságokból! Bodzavirág gyűjtésre hívtam meg hát a gyülekezet tagjait, hogy a gyermektáborok résztvevőit finom és egészséges bodzaitallal tudjuk megvendégelni. Az időjárás egész héten rendkívül rapszódikus volt, vasárnap délutánra azonban az égiek adtak számunkra egy esélyt. Gyönyörű későtavaszi idő volt, ragyogó napsütéssel, káprázatos, tornyos zivatarfelhők vonulása mellett. Erdőkertes határában, a patakparton rengeteg bodzabokor van, védett, autóktól nem szennyezett környéken. Az okosabbak (persze nem én) hosszú nadrágban és kullancsriasztó sprével felfegyverkezve jöttek, mi lazábbak, balga szüzekként segítségre szorultunk. Persze nem jártunk úgy mint bibliai elődeink, ha a csaláncsípéseket meg nem is úszhattuk, a rovarriasztóból jutott mindenkinek. Nem voltunk sokan, ha őszinte akarok lenni nagyon kevesen voltunk (három felnőtt, három gyerek), de az élmény azt hiszem mindannyiunknak maradandó lesz. Madárdalos csalitban, mámorító virágillatban dícsérhettük Istent jóságáért. Közben jót beszélgettünk, gyermekeinket tanítgattuk, gyönyörködtünk. A nagy zsáknyi bodzával aztán felmásztam a tetőre. Teraszunk lapos tetején ugyanis már várt az idei év egyik újítása, a ventillátorral felszerelt aszalószekrény, amit a fészekodú-készítő foglalkozás maradékaiból gyártottam. Nagyon szeretnék gyümölcsöket, szilvát, meggyet aszalni az idén, de most a virágok szárítását gondoltam kipróbálni elsőként. Vettem egy időkapcsolós konnektort, így a napfényes időszakokban félóránként, éjszaka háromnegyedóránként szellőzteti virágainkat a technika. Mintha csak kiszámoltam volna, gyűjtésünkkel épp megtelt a három tálca, akarom mondani a fémvázra feszített mezőgazdasági háló. Már csak egy kis napfény hiányzik, de minden nem lehet, ne legyünk telhetetlenek! Szurkoljatok nekünk, hogy minden jól sikerüljön és amíg lehet, ti is menjetek ki a szabadba, gyűjtsetek magatoknak a napfény ízéből! 

Köszönet Csillának a képekért: